Egy örök álmodozó, aki soha nem adja fel. Igen, ez jellemző Caitlynre. Ez a reggel más – gondolta. Csak ült a konyhában, miközben a kávéját kortyolgatta. Igaz, még csak 14 éves volt, de már kávét ivott. De ez nem az az erős fajta volt, hanem inkább a gyengébb, az a tejes kávé. Később erőt vett rajta az akarat, és elindult a lépcsőn, hogy felöltözzön. Tudni illik, Caitnél keservesen mentek a reggeli öltözködések. Mindig noszogatni kellett, hogy igyekezzen, különben lekésik a buszt. Caitlyn utált korai busszal menni; minden nap éjszakába nyúló beszélgetések rabja lett. Nem tehet róla, hiszen a barátjával beszélt, Chrissel. Chris egy nagyon udvarias fiú volt, aki törődött a barátnőjével. Mellesleg a felzselézett hajával igazi szexi fiú volt. Nem volt olyan lány, aki ne nézte volna meg jó alaposan. Ez a dolog viszont nagyon bökte Cait orrát, amikor együtt voltak.
Végre, fent a buszon – gondolta magában. Bedugta a fülébe a headseat-ét, és hallgatta Skrillextől az összes létező számot, ami megvolt neki. Így tudta csak kibírni azt a 20 percet, amíg a sulihoz odaér.
-Hello! – lépett oda mellé egy barna hajú, kék szemű fiú. Tomy volt, az osztálytársa, és az egyik legjobb fiú barátja is egyben.
-Szia. – köszönt vissza Cait. – Mizu?
-Semmi. Veled? – kérdezte Tomy.
-Semmi, ma találkozok Chrissel.
-Az jó.
Többet nem is beszéltek. Minek? A barátok úgy is megértik egymást, ha nem beszélnek órákon keresztül. Caitnek legalábbis ez volt a véleménye, és persze ismerte Tomyt, tudta, hogy nem olyan bőbeszédű. Csak bizonyos témákban, mint a foci.
Leszálltak a buszról, és Cait ment rágyújtani. Nem telt el úgy egy reggel, hogy ne szívott volna el egy szálat. Másfél éve dohányzott, csak nagy motiválás miatt tudta letenni. Az is, Justin volt, a ’nagy szerelme’. Hogy is ne lenne az? Több, mint 4 és fél éve szerette. Igaz, már volt barátja, és boldog kapcsolatban van vele 4 hónapja, de a szíve mélyén mégis mindig Justin hívását várta. Várta, hogy egyszer a suli előtt fogja várni, és mondja, hogy szereti. Ez viszont csak álom volt számára.
-Mindjárt megyek. – mondta Cait.
-Tudom. – felelte Tomy, és arra a féloldalas mosolyra húzta a száját, amitől Caitnek megdobbant a szíve.
1 évvel ezelőtt még Tomyval akart járni, de nem akarta tönkretenni a barátságukat, így csak legjobb barátok maradtak. Mégis, a mai napig az az egyik legszebb mosoly, amit valaha látott egész eddigi életében. Az első legszebb mosoly örökké Justin mosolya marad – gondolta. Bár tudta, hogy idővel elfeledi barna haját, gyönyörű tengerkék szemét, melyek olyan varázslatosan tekintettek rá, hogy azokban a pillanatokban meg akart halni a boldogságtól. Igazából nem akarta soha elfeledni, legalábbis reménykedett benne. Túlságosan is szerette ahhoz, hogy most el kéne felednie.
-Majd idővel… idővel. – mondta hangosan, miután eldobta a cigarettát.
Útját a suli felé vette, bármennyire nem akart menni a sok idióta közé. Neki mindenki idióta volt, kivétel pár ember. Például Dotty, aki azóta ül mellette minden egyes magyar órán, amióta idekerült. Ő volt az első, aki megkérdezte, hogy mellé ül-e. Azóta csak mellette tud ülni magyar órákon. Mostanra pedig szinte legjobb barátnők lettek. Volt a suliban még egy legjobb barátja, Andrew. Andrew mindkettő csoporthoz tartozott. Hogy miért? Mert többször is összevesztek, legalábbis Cait felől. Mindig megbántotta valamivel, amit persze nem vett észre, csak akkor, amikor Cait nem beszélt vele, levegőnek nézte, és flegmázott vele. Utána kibékültek, és rá pár hétre megint ugyanaz. Mondjuk már megszokta.
