Az utolsó érzésig. '

Lassan felért az emeletre. Ahogy ment a folyosón, látta, hogy a padon ülnek az évfolyamtársai, akikkel egész szünetekben lógott. Peter, Charlie és Matt. Vele együtt ők négyen voltak szinte a legjobb haverok; minden szünetben (tavaszi, nyári stb...) mentek biliárdozni, inni, állatkodni. Nem tudta nélkülük elképzelni a mindennapjait. Ha ők nem lennének, akkor az egész iskolai nap egy szürke, unalmas nap lenne. Tudta ezt mindenki a világon, hogy ha nincsenek barátok, akkor az életed unalmas, semmitmondó. Bár a barátok körébe beletartozik a sok 'kamu-barát' is. Cait azokra nem szívesen figyelt, hanem csak ő is megjátszotta, -ahogyan ők vele szemben- hogy barátok, és rá bármikor számíthat az ember. Ezt azonban ők sem gondolták komolyan, és Cait sem. Nem is akarta komolyan gondolni; szerinte jobb az ilyen emberek nélkül az élete.
-Sziasztok - köszönt Cait a kisebb 'bandának'.
-Jóreggelt! - jött a válasz Petertől.
Nem volt Caitnak annyi ideje, hogy odamenjen, és többet beszéljenek, mert sietett a szekrényekhez, hogy átöltözzön, a teremhez menjen, majd lemásolja a házit.
-Ide se jössz? - kérdezte Peter.
-Bocs, sietek. - hangzott a válasz.