2012. július 9., hétfő

Az ismert ismeretlen - 2. rész (folytatás)



Másnap reggel csodásan ébredt fel. Nem foglalkozott azzal, hogy még iskola van, vagy esetleg azzal, hogy péntek. Őt nem érdeklik az ilyen dolgok, ha a legjobb barátnőjével ébredhet fel, és mehet együtt suliba. Sajnos nem egy iskolába jártak, mivel Cait átiratkozott máshova, mert sokszor piszkálták a mássága miatt. Másság alatt a kinézetre gondolok - feltűnő stílus.
-Kelj fel Vitt', még iskola van! Ezt az utolsó napot bírjuk még ki. - noszogatta Cait barátnőjét.

-Még 5 percet hadd... - jött rá a felelet. Bár nem volt egészen magánál Vitt', miközben ezt mondta. Lányoknál mindig nehezen ment a felkelés. Náluk legalábbis.
Cait lement a konyhába, hogy megigya a kávéját, majd megvárja Viviant. Miután a kávéjának a felét megitta, akkor vánszorgott le Vitt' is nagy keservesen. Örült neki, hogy végre péntek, utolsó nap, de reggel ezt valahogyan nem tudta mások tudtára adni.
-A kávéd ott van a mikróban. Ha kéred, akkor idd meg, aztán öltözünk, és megyünk.
-Hozd ide, kérlek.
-Azt már nem! - vágta rá Caitlyn - Van két szép lábad, majd te odamész érte.
-Milyen feszültek vagyunk ma. Mit mondott?
-Kicsoda?
-Hát Dex.

-Háááát... beszélgettünk erről is, meg arról is - mondta Cait zavarában.
-Ejjha, akkor jó volt az este. És rólam beszéltetek? - érdeklődött Vitt'.
-Igen. Mondtam, hogy milyen egy idióta barátnőm van, aki imádja magát, és magát, meg persze engem.
-Kapd be! - mondta Vivian, majd elmosolyodott. Tudta, hogy Cait csak jókat szokott róla mondani. Mert rosszat nem is tudna. Nem arról van szó, hogy nem volt rossz alkalomadtán, csak azt is azok tudják, akik nagyon jól ismerik. Végül is, nem mondhatja azt egy idegennek a legjobb barátnőjéről, hogy amikor buliban voltak, akkor mennyit ittak.
A kávézás, és kis csevegés után felmentek a szobába felöltözni.
Cait a szokásos kopott farmerját vette, amihez egy fekete pólót vett volna fel, de meggondolta magát. Ha ilyen jó hangulatban vagyok, akkor nem feketében megyek - gondolta magában. Majd a szekrényből kikapott egy kissé nyúlott, kék pólót, majd felvette.
-Ez jobban áll. - jegyezte meg Vitt'.
-Köszi. Szerintem nem kéne semmit sem gyászolnom. Ha csak nem a rossz kedvemet kéne, de akkor szóljál előre, nem akarok beégni. Még a végén azt gondolnák, hogy elvesztettem a rossz kedvemet, aztán én hülye meg nem is gyászolom?
-De bolond vagy te! - mondta Vitt', majd elröhögte magát.
Caitlyn ezen csak elmosolyodott. Mindig örült, amikor barátnőjét meg tudta nevettetni.
Felöltözés, fésülködés, kis szemfesték és alakítás után elindultak az ajtó felé. Caitnek eszébe jutott Dex. Ismerős érzés kapta el, amikor rá gondolt. Mintha már ismerte volna, csak még nem tudja, hogy honnan; mintha egész életében itt lett volna, csak a megfelelő alkalomra várt, hogy az életébe csöppenjen, mint kis esőcsepp a tengerbe, hogy beleolvadjon, és eggyé váljon vele. Tengernyi problémával próbált szembenézni, de tudta legbelül, hogy egyedül képtelen lenne rá, különben csak saját magát tenné tönkre.
-Hallod Vitt'?!
-Nem, vak vagyok, mondjad.
-Előfordult már veled az, hogy csak rágondoltál, vagy ránéztél egy emberre, és azt gondoltad, hogy már ismered valahonnan?
-Hmmm... igen! Amikor először rád néztem, már akkor tudtam, hogy a legjobb barátnőm vagy, csak még nem ismertelek.
Caitlyn erre nem tudott mit mondani, ezért válaszként csak egy mosolyt adott Viviannek.




*

-Hát itt vagyok, végre idetaláltam. Szóval ide jár Cait iskolába? - mondta magában a fiú. Lassan elindult a lépcső fele, majd odament a portáshoz.
-Elnézést, nem ismer véletlenül egy Caitlyn nevű lányt? Idén fog elballagni.
-Sokat ismerek, de így nem ugrik be, melyik osztályba jár? - kérdezte segítőkészen a portás.
-A.
-Egy pillanat, megnézem a névsorban.
Röpke 2-3 perc keresés után megtalálta a névsorban.
-Igen, az A osztályba jár.
-Köszönöm. - mondta, majd az ajtó felé fordult.
-Elnézést, de maga kije, hogy így érdeklődik iránta? A barátja?
-Nem. Egy régi ismerőse. Megmondaná neki, hogy itt jártam, és kerestem?
-Persze. Hogy is néz ki?
-Körülbelül vállig érő barna haja van, szőkés melírokkal. Szemüveges, barna szeme van és magas. Fekete 'csöves sapka' lesz majd rajta.
-Rendben, 30kor szólok neki, amikor belép. És mit mondjak, ki kereste?
-Justin. Tudni fogja majd.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése