-Hát, látod. A reakciód alapján más valakire számítottál. Mondjuk... Justinra? - kérdezte a vörös hajú lány.
-Mit akarsz? Megint jöttél kioktatni? Meg akarod mondani, hogy te jobban tudod, hogy mi jár a fejemben? Mondd, amit akarsz, vagy menj tetrisezni.
-Rég láttalak, gondoltam megnézem, hogy hogy vagy. De ahogy elnézem, semmit nem értettél meg a múltkori beszélgetésünkből.
-Honnan tudtad, hogy ebbe az iskolába járok? - kérdezte Cait feszülten.
-Vannak jó forrásaim, amiket egyenlőre nem terveztem felfedni. De erről is később beszélünk, addig gondolkodj el, figyelj a jelekre, különben el fogsz veszni, és saját magad csapdájába esel bele. - mondta a lány, majd ismét hátat fordított, - int a legutóbb - és elindult a lépcsőn lefele.
Cait utánarohant, de lány addigra sehol sem volt.
Már az első perctől kezdve furcsának tartotta az idegen lány feltűnéseit, és a hirtelen eltűnéseit. Próbált nem rá figyelni, és más dolgokkal foglalkozni, kezdve azzal, hogy testnevelésre készül.
Kivette a szekrényből a tornazsákját, becsukta az ajtót, majd mintha mi sem történt volna, elindult az öltöző fele. Gondolatait próbálta más fele terelni, próbált keresni valamit, valami mást, amire gondolhat. Legyen az akár az ablak készítése, a falak megtervezése, a házak berendezése. Bármi.
Lassan a lépcsőhöz érve eszébe jutott a reggeli fiú, akivel összeütközött, de ennél több gondolatot nem akart rá szánni. Lassú léptekkel haladt lefele a lépcsőfokokon, majd elért az öltözőhöz.
-Végre! Csak hogy itt vagy! Mindjárt becsöngetnek, sietned kéne, mert tudod, hogy milyen Joseph tanár úr, amikor valaki nem öltözik fel időben. - mondta Dotty aggodalmasan, mivel tudta, hogy 1 ember miatt az egész osztályt bünteti.
-Nem fogod kitalálni, hogy mi történt, de ezt majd óra után megbeszéljük. - hangzott a válasz Cait szájából, majd sietve felöltözött, és bementek a tornaterembe.
*
Hiába mondják, hogy ami nem öl meg, az megerősít, amikor egy fárasztó testnevelés óra után mennek a következő órára a diákok.
Mindenesetre jól szokták tűrni az órákat - muszáj, mert mást nem tudnak tenni.
-Na de mesélj, mi történt a szekrénynél, amit el akartál mondani? - érdeklődött Dotty a történet után.
-A múltkori vörös hajú lány bent ült a szekrényemben, és megint okoskodott, jobban tudta a saját gondolataimat, mint én magam.
-Hát, az ilyenekkel nem kell foglalkozni, biztosan nincs jobb dolguk, és unatkoznak. - nyugtatta Caitet, mert látta az arcán a kisebb ijedtséget, melyet ez a lány a feltűnésével okozott.
-Biztosan. - ennyit tudott rá válaszként adni, mert gondolatai ismét e felé terelődtek. Ez is egy üzenet számára? Vagy ez csak mind Chrisről szól? Egyáltalán honnan tud a kettejük kapcsolatáról. Megannyi kérdés, melyekre nincs válasz.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése