-Ha nagyon akarsz, de ugye tudod, hogy tesink lesz?
Mindkettőjükből kitört a nevetés. A gondolatterelés sikeres volt, legalábbis látszatra. Ki tudja, hogy az ember fejében mi játszódik le, amit kívül nem mutat meg? Senki. Hiába volt Dotty a legjobb barátnője, még ő sem tudta.
Megfeledkezve a reggeli történésekről, elindultak az öltöző felé.
-Várjál! A szekrényben hagytam a tornazsákomat! - kiáltott fel Cait.
-Legalább egyszer vinnéd haza, hogy ne kelljen mindig fellépcsőzni érte.
Majd Dotty fejbevágta Caitet, ahogyan szokta.
-Áu! Rohadj meg, de szeretlek.
-Hehe. Én is téged.
Caitlyn elindult a lépcső fele, míg Dotty az öltöző irányába. A gondolatterelés csak eddig tartott, mivel Cait már azon kezdett gondolkodni, hogy mit keresett itt Justin, mi volt a célja. Azt akarja, hogy minden porcikája remegjen a tudattól, hogy hatalma van felette?
Caitlyn annyira el volt foglalva a saját gondolataival, hogy még a lába elé sem nézett - a lépcsőn felfelé, vele szemben neki ütközött egy fiúval.
-Jajj, bocs. Fájt? - kérdezte Cait, nem annyira aggódva, mivel nem nagyon törődött azzal, hogy másoknak mi fáj, és mi nem.
-Semmi gond, nem fájt, de legközelebb nézz a lábad elé. Miért nem figyelsz jobban? - kérdezte a fiú, kicsit nagyképűen.
Cait nem tudta eltűrni soha, hogy ha egy nála fiatalabb oktatja ki, illetve olyan hangsúllyal beszél vele, amelyet nem érdemelt meg.
-Ide figyelj, idősebb vagyok, többet éltem, erősebb vagyok, bocsánatot kértem. Szerintem jobb lenne, hogy ha hazamennél, és innál még 2 pohár tejet, aztán gyere vissza, akkor talán olyan kemény leszel, mint a vaj.
-Tetszik a stílusod. Te olyan...
-...hozzád idős - vágott közbe Cait - és különben is, nem szeretem a gyerekeket.
Majd fogta a cuccait, amik az ütközés során a földre kerültek, majd tovább ment fel a lépcsőn.
-Nem gondoltam volna, hogy kisgyerekeket is beraknak ebbe a suliba! - kiabálta útközben.
Gyors, határozott léptekkel végül eljutott a szekrényéig. Látta, hogy valaki ül bent, - mivel a szekrénynek piros ajtaja volt, amit úgy kellett kinyitni, hogy a csavart arrébb húzod, és be tudtál ülni a szekrényben lévő padra.
-Vajon ki lehet az? - feltette magában a kérdést.
Az ajtóhoz közelebb érve érezte azt a finom Axe illatot, amit oly annyira szeretett Justinon. Erről az illatról mindig sok emlék jutott eszébe, de most nem volt ideje ábrándozni, sietnie kellett, átöltözni stb.
Odaért, és már mindent értett, látta, hogy ki ült bent...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése