Lassan kikelt az ágyból. Felvette a szokásos, kopott, kékes-szürkés színű szakadt farmernadrágját - amit már sokkal jobban kiszaggatott - és mellé még a szokásos, fekete pólót, amin nagy sárga betűkkel rá van írva, hogy: NOMESSIN! Igaz, ez a pólója már évek óta meg van neki, de még mindig nagy volt rá, és kicsit ki is volt nyúlva. Elment a fürdőszobába - ami a szobája mellett volt rögtön-, megkereste a fésűt, és megfésülködött. Érezte, ahogy a fésű végigmegy középhosszú, szőkén melírozott barna haján. Vett egy mély sóhajt, majd a régi énjére gondolt. Amikor Justinnal volt. Akkoriban még hosszú haja volt, és csak miatta vágatta le. A hosszú haj csak rá emlékeztetné, hogy mindig játszott vele, mindig a szemébe lógott csókolózás közben; mindig ráfeküdt. Nem akart emlékezni semmire, felejteni akart. Mindent. Jót és rosszat, de főleg a rosszat.
Ezután a rövidke gondolatmenete után nehezen kikászálódott a fürdőszobából, majd lement a nappaliba. Anyja ott várta a heverőn; szép, nagy, csillogó barna szemeivel ránézett, azt kérdezve: mehetünk? Cait bólintott, azzal jelezvén, hogy mehetünk.
Felhúzta a garázsajtót, kinyitotta a kaput, hogy anyja ki tudjon állni a sötétzöldes színű suzukival. Azzal lecsukta a garázsajtót, és beszállt a kocsiba.
-Mikor végzel? - kérdezte az anyja.
-Délben. De amint végzek, átmegyek Christenhez. Nála alszok.
-Rendben.
Ezzel a beszélgetés be is fejeződött, mivel Cait zenét hallgatott.
5 perc múlva ott voltak a buszmegállónál, és Cait kiszállt a kocsiból, majd a buszmegállóhoz sétált. 7:03 volt, és a busz előbb kijött. A szokásos Alba Volán busz megállt a buszmegállóban, míg az utasok felszálltak, azzal a lendülettel pedig tovább is ment a következő buszmegállóba.
7:20 körül lehetett az idő, amikor a suli előtti buszmegállóban leszállt Cait. De meg sem várta, hogy lemenjen a busz lépcsőjéről, de már vette elő a cigijét, és rágyújtott. Tomy is leszállt a buszról, intett neki, hogy majd megy.
-Vajon Ő is annyit gondol rám, mint én Ő rá? - tette fel magának a kérdést, de erre a belső hang nem adott választ. Várt, várt, várt és csak várt. De semmi. A hang nem adott választ, a madarak már nem énekeltek a faágakon, ahogy reggelente szoktak, az emberek a párjukkal voltak, boldogak voltak, és csak Cait maradt egyedül. Ő már nem fogja senki kezét, már nem dalol a madarakkal együtt, és már nem hallja a belső hangot. Magára maradt.
A gondolatmenet végén észrevette, hogy a fél cigije elégett. Eltűnt, mint Chris szerelme, amit iránta érzett. Egyik napról a másikra. Eltűnt. Valami eszébe jutott.
El is nyomta a cigijét, és elindult. De más irányba. Még ő sem tudta, hogy hova akart menni, de elindult, mint aki keresne valamit. Vagy éppen valakit. Eddig számár ismeretlen helyeken találta magát idegenek között, de ő csak kereste tovább. Nem találta sehol sem, amit akart. Nyugtalan lett a keresés végére.
-Nincs meg, amit keresel? - hangzott el egy kérdés. Cait azt gondolta, hogy a belső hangja volt, de ez éles volt ahhoz képest. Az utcán nem látott senkit, míg hátra nem fordult. Egy vöröses barnás hajú lány volt. Szeme gyönyörű kék volt, de ebben a pillanatban is arra gondolt, hogy Justin tengerkék szeménél senkié sem szebb. A lány hosszú pillái hozzáértek a szemüvegéhez, majd ejtett hozzá egy huncut mosolyt is.
-Honnan tudod, hogy bármit is keresek? - kérdezte Cait meglepődötten.
-Ismerem az érzést. Eltévedtél. Önmagadban. Keresel valamit, ami megmenthet, kihúzhat a helyzetből. De sajnos ilyen nincs. Vagy ha van is, ritkán találják meg az emberek.
-Én tudom ki vagyok, ismerem önmagam.
-Akkor miért vagy itt? Tudod, hogy hol vagy? Volt célja annak, hogy te pont most, pont itt állsz?
-Miért kérdezel ilyeneket? - Cait hangja már egészen ellenségessé vált.
-Mert látom rajtad. Valamit elvesztettél, és annak a helyébe akarsz valami mást találni. De tudod jól te is, hogy semmi sem pótolhatatlan, csak Ő. Akit elvesztettél.
-Honnan látnád rajtam? Nem is sírok, szomorú sem vagyok. Azt hiszed, hogy ránézel az emberekre, és már tudod, hogy mit éreznek, pedig valójában nem. Csak saját magadat akarod becsapni, mert amiket elmondasz mások érzéseiről, azok valóban a tieid.
Cait nem akarta tovább hallgatni a lány 'lelki tanácsait', ezért hátat fordított neki, és elindult.
-Chris az én pasim már 1 hónapja! - kiáltotta utána a vöröses barnás hajú lány.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése