-Köszönöm, hogy ott csövelhettem nálatok! - mondta Vitt', majd az ellenkező irányba indult. Cait ment tovább, amíg oda nem ért az iskolája elé, de már látta, hogy valaminek történnie kellett, mivel sokkal többen gyűltek kint most reggel, mint általában.
-Mi ez a sok ember? - kérdezte Caitlyn hangosan.
-Ma van az iskola farsang, mindenki korábban bejött, hogy órákon díszíthessen, berendezze a termeket - mondta egy hatodikos fiú.
7:30 - a portás engedte be a felső tagozatos diákokat. Észrevette Caitlynt.
-Elnézést, te vagy Caitlyn, a ballagós A-ból?
-Igen, miért?
-Egy fiatalember keresett téged.
-Hogy hívják? - kérdezte meglepődötten.
-Justin. Megkért, hogy szóljak, hogy keresett téged. Azt mondta, hogy tudni fogod, hogy ki.
-Rendben... köszönöm. - mondta, majd remegő léptekkel lépett be az iskolába.
Nem... Ez képtelenség. Annyi idő után, annyi szenvedés után pont most tűnik fel. Pont most, amikor talán van esélyem arra, hogy az életemet rendbe tegyem másvalaki segítségével. Erre idejön, hogy tönkretegyen mindent... újból. Túl régóta ismerem, hogy tudjam, nem képes elviselni a boldogságomat. Ha csak egy percnyire is engedek annak, hogy boldog legyek, és megfeledkezzek róla, ő ott terem, és elintézi, hogy ne felejtsem el. Mint egy szellem, aki kísért, hogy ne feledjem, hogy lássam, hogy szeressem. - gondolta magában.
Eközben a barátnője, Dotty jött felé.
-Dotty, van egy perced? - kérdezte Cait.
-Több is. Na mondjad.
-Justin itt volt a suliban.
-Minek? - kérdezte érdeklődve Dotty.
-Nem tudom. Csak annyit, hogy a portásnak annyit mondott, hogy Ő keres, és hogy majd tudni fogom, hogy ki az...
-Miért jönne ide? Lehet, hogy egy másik Justin jött ide.
-Aki pont engem keres? Pont akkor, amikor eldöntöm, hogy a nevét sem akarom hallani?
-Szerintem ez csak véletlen. Nem tudom. Hiszen nem is beszéltek, csak havonta egyszer-kétszer. Akkor miért jönne ide?
-Ha én azt tudnám Dotty. Csak nem tudom, hogy meddig akarja ezt játszani velem. Örökké nem akarom szeretni. Inkább tudomást sem akarok róla venni, csak elfelejteni. Érted? Ha pedig akar valamit még tőlem, akkor hagyja ott Noyát, és jöjjön vissza, de ne játsszon velem. Én nem egy játék vagyok, amit kedvére irányíthat. Hiába kerülöm, ha egyszer észreveszi a hanyagolásomat felé, akkor azon nyomban jön, hogy összekavarjon mindent. Most lenne esélyem a boldogságra. Most!
-Értem. Csak tudod, az a helyzet - kezdte magyarázni Dotty - ha eldöntötted, hogy semmibe veszed, akkor ahhoz akaraterő is kell. Nem az életet vagy Istent kell várni, hogy cselekedjen, hanem magadnak kell. És ez mind azért történik, mert még fontos számodra. Hagyod, hogy hatalma legyen feletted, mert tudja, hogy szereted.
-Én nem akarom szeretni, de az érzéseim ellen nem tehetek semmit. Tehetetlen vagyok, és így továbbra is hatalma lesz felettem, amíg élek, és soha nem fogok tudni majd a következő kapcsolatomra figyelni, ha közben ő folyton akkor jön, amikor megfeledkeztem róla. - próbálta megmagyarázni Cait, de még ő sem hitte el, amit mondott, nemhogy Dotty. Így hát feladta a próbálkozást, a hitegetést, és inkább nem fűzött már semmit a témához.

Az ismert ismeretlen - 2. rész (folytatás)

Másnap reggel csodásan ébredt fel. Nem foglalkozott azzal, hogy még iskola van, vagy esetleg azzal, hogy péntek. Őt nem érdeklik az ilyen dolgok, ha a legjobb barátnőjével ébredhet fel, és mehet együtt suliba. Sajnos nem egy iskolába jártak, mivel Cait átiratkozott máshova, mert sokszor piszkálták a mássága miatt. Másság alatt a kinézetre gondolok - feltűnő stílus.
-Kelj fel Vitt', még iskola van! Ezt az utolsó napot bírjuk még ki. - noszogatta Cait barátnőjét.
-Még 5 percet hadd... - jött rá a felelet. Bár nem volt egészen magánál Vitt', miközben ezt mondta. Lányoknál mindig nehezen ment a felkelés. Náluk legalábbis.
Cait lement a konyhába, hogy megigya a kávéját, majd megvárja Viviant. Miután a kávéjának a felét megitta, akkor vánszorgott le Vitt' is nagy keservesen. Örült neki, hogy végre péntek, utolsó nap, de reggel ezt valahogyan nem tudta mások tudtára adni.
-A kávéd ott van a mikróban. Ha kéred, akkor idd meg, aztán öltözünk, és megyünk.
-Hozd ide, kérlek.
-Azt már nem! - vágta rá Caitlyn - Van két szép lábad, majd te odamész érte.
-Milyen feszültek vagyunk ma. Mit mondott?
-Kicsoda?
-Hát Dex.
-Háááát... beszélgettünk erről is, meg arról is - mondta Cait zavarában.
-Ejjha, akkor jó volt az este. És rólam beszéltetek? - érdeklődött Vitt'.
-Igen. Mondtam, hogy milyen egy idióta barátnőm van, aki imádja magát, és magát, meg persze engem.
-Kapd be! - mondta Vivian, majd elmosolyodott. Tudta, hogy Cait csak jókat szokott róla mondani. Mert rosszat nem is tudna. Nem arról van szó, hogy nem volt rossz alkalomadtán, csak azt is azok tudják, akik nagyon jól ismerik. Végül is, nem mondhatja azt egy idegennek a legjobb barátnőjéről, hogy amikor buliban voltak, akkor mennyit ittak.
A kávézás, és kis csevegés után felmentek a szobába felöltözni.
Cait a szokásos kopott farmerját vette, amihez egy fekete pólót vett volna fel, de meggondolta magát. Ha ilyen jó hangulatban vagyok, akkor nem feketében megyek - gondolta magában. Majd a szekrényből kikapott egy kissé nyúlott, kék pólót, majd felvette.
-Ez jobban áll. - jegyezte meg Vitt'.
-Köszi. Szerintem nem kéne semmit sem gyászolnom. Ha csak nem a rossz kedvemet kéne, de akkor szóljál előre, nem akarok beégni. Még a végén azt gondolnák, hogy elvesztettem a rossz kedvemet, aztán én hülye meg nem is gyászolom?
-De bolond vagy te! - mondta Vitt', majd elröhögte magát.
Caitlyn ezen csak elmosolyodott. Mindig örült, amikor barátnőjét meg tudta nevettetni.
Felöltözés, fésülködés, kis szemfesték és alakítás után elindultak az ajtó felé. Caitnek eszébe jutott Dex. Ismerős érzés kapta el, amikor rá gondolt. Mintha már ismerte volna, csak még nem tudja, hogy honnan; mintha egész életében itt lett volna, csak a megfelelő alkalomra várt, hogy az életébe csöppenjen, mint kis esőcsepp a tengerbe, hogy beleolvadjon, és eggyé váljon vele. Tengernyi problémával próbált szembenézni, de tudta legbelül, hogy egyedül képtelen lenne rá, különben csak saját magát tenné tönkre.
-Hallod Vitt'?!
-Nem, vak vagyok, mondjad.
-Előfordult már veled az, hogy csak rágondoltál, vagy ránéztél egy emberre, és azt gondoltad, hogy már ismered valahonnan?
-Hmmm... igen! Amikor először rád néztem, már akkor tudtam, hogy a legjobb barátnőm vagy, csak még nem ismertelek.
Caitlyn erre nem tudott mit mondani, ezért válaszként csak egy mosolyt adott Viviannek.

*

-Hát itt vagyok, végre idetaláltam. Szóval ide jár Cait iskolába? - mondta magában a fiú. Lassan elindult a lépcső fele, majd odament a portáshoz.
-Elnézést, nem ismer véletlenül egy Caitlyn nevű lányt? Idén fog elballagni.

-Sokat ismerek, de így nem ugrik be, melyik osztályba jár? - kérdezte segítőkészen a portás.

-A.

-Egy pillanat, megnézem a névsorban.

Röpke 2-3 perc keresés után megtalálta a névsorban.

-Igen, az A osztályba jár.

-Köszönöm. - mondta, majd az ajtó felé fordult.

-Elnézést, de maga kije, hogy így érdeklődik iránta? A barátja?

-Nem. Egy régi ismerőse. Megmondaná neki, hogy itt jártam, és kerestem?

-Persze. Hogy is néz ki?

-Körülbelül vállig érő barna haja van, szőkés melírokkal. Szemüveges, barna szeme van és magas. Fekete 'csöves sapka' lesz majd rajta.

-Rendben, 30kor szólok neki, amikor belép. És mit mondjak, ki kereste?

-Justin. Tudni fogja majd.

Az ismert ismeretlen

-Hideg van, fázom, menjünk haza! - nyavalygott Caitlyn február első napján.
-Ugyan már! Ha beengednek, meleg lesz. Csak tudod, hogy kint kell fagyoskodnunk 30ig. Ez a mi iskolánk... - mondta Dotty, aki próbálta kicsit lecsillapítani Caitet.
Így igaz. A felső tagozatot mindig csak 30kor engedték be, hogy ők kint fagyoskodjanak, a kicsik pedig menjenek be, hogy ne nyomják össze őket. Hát igen... így működött az iskolájuk. Alig várták a pillanatot, hogy elmehessenek innen. Bár mondjuk most így belegondolva... most még így gondolják, hogy 'végre ballagjunk már el!', de majd a ballagás idején jönnek rá, hogy 'a fenébe, hiányozni fognak ezek a hülyék!'
-Mi lesz az első óránk? - hangzott a várva várt kérdés Caitlyn szájából. Hiszen enélkül a reggeli kérdés nélkül nem is igazi a reggel.
-Irodalom - vágta rá gyorsan Tom. Ami egészen furcsa volt tőle, mivel mindig úgy beszélt, úgy válaszolt a kérdésekre, mintha be lenne szívva, kicsit lassú volt. Bár lehet, hogy a koránkelések gyötörték meg olyannyira, hogy belassult. A mai napig nem tudták, de így fogadták el.
Február 7. A nap, amikor mindent elkezdődött. Attól a naptól fogva Cait élete teljesen megváltozott.
Az unalmas csütörtök a végére izgalmas lett, egy nagy fordulattal a középpontban.
Azon a napon, iskola után, Caitet meglátogatta a leges legjobb barátnője, Vivian. Leültek a szőnyegre, majd elárasztották egymást történeteikkel, amiket még nem hallottak, vagy éppenséggel régen. Cait nagyon szerette az együtt töltött órákat, napokat, amiket vele töltött. Szinte már testvérként tekintett rá, de ha kellett, akkor leszidta, mint egy anya, védelmezte, mint egy apa. Chris után már úgy gondolta, hogy kinek kellenek a pasik, amikor ilyen barátnője van az embernek? 8 éve ismerték egymást, és attól a pillanattól fogva leges legjobb barátnők. Ha össze is vesznek, akkor pár nap múlva kibékülnek. Hiszen mindenki tudja, hogy ha két barátnő összeveszik, akkor mindig történik valami, amit el kell mondani neki. De nem csak ezért békülnek ki. Félredobják az egojukat, hogy megmentsék a barátságukat, hiszen ez egy különleges kapcsolat már. Legtöbbször Vivi volt az, aki félredobta az egoját, hogy kibéküljön Caitel. Vele viszont az volt az egyetlen nagy baj - a többi mellett -, hogy a BÜSZKESÉGE fontos volt számára ilyen téren. De ettől volt különleges a barátságuk.
Mindig jól érezték magukat, szerették a másik társaságát. Sokat nevettek, volt, hogy kisírták magukat a másiknak, de akkor is jól érezték magukat. Aznap este a laptip a szobában volt, unatkoztak, így hát elkezdtek facebook-ozni. Átmentek Cait profiljára, és észrevettek egy jelölést. Dex Sky nevű fiú jelölte be. Elfogadta a jelölést, hiszen egy helyi iskolába járt, amiből arra következtetett, hogy ő is abban a városban lakik, ahol ő.
Nem mert ráírni. Az a büszkeség... - gondolta magában. Egyszer csak egy felugró ablakot pillantott meg a két lány. Dex volt az. Ráírt. Kedves volt. Vivi persze már akcióba is lendült.
-Kérdezd meg, hogy van-e csaja. Írd meg neki, hogy milyen fasza barátnőd van, mint én.
-Várjál már! Még nem is láttam a gyereket, nézzük meg a képeit. - felelte kissé idegesen Caitlyn. De az idegessége is csak azért volt, mert zavarban volt. Ő sem tudta, hogy miért.
-Oké - hangzott a gyors válasz.
Dex képeit nézegették, közben ismerkedtek vele.
-Hmmm... nem is rossz. Egész helyes! - mondta Vivi.
-Hát igen... - helyeselt Cait, mivel mást nem tudott. Nem azért, mert Vivi is ott volt, hanem azért, mert igaza volt. Dex egy helyes és ellenállhatatlan fiú volt.

Elmondta, hogy neki mi a nőideálja, hogy mit tanul, mi szeretne lenni, és hogy van fültágítója. Ahogy nézegették a képeket, egyszer csak megpillantottak egy szemüveges képet, - ami valljuk be - Vivinek nem annyira tetszett.
-Hmm... a tied lehet, nem tetszik, nem az esetem.
-Most csak azért mondod ezt, mert szemüveges?
-Háááát... talán.
-Nem volt meggyőző. Na mindegy. Megbeszélek vele egy találkozót, hogy azért személyesen is megismerjem.
-Oké, na akkor én megyek aludni, ti meg addig ismerkedjetek. - mondta Vitt', majd lefeküdt aludni.
Cait még fent maradt, Dexel beszélgetett, és érezte, hogy valami mintha megfogta volna. Valami furcsa érzése volt Dex iránt. Mintha érezte volna, hogy lesz valami, hogy most jön majd valami, ami megváltoztatja az egész életét.

Keddre megbeszéltek egy találkozót, mivel Dex művészeti suliba jár, ezért aznap kevesebb órája lesz. Csak 7. Caitnek viszont 6 órája lesz, így könnyedén tudtak találkozni.

*

-Cait hol van már megint? - dühöngött az osztályfőnöke a teremben.
-Nem tudjuk. Biztosan elaludt. - felelte az osztály.
És ezzel a lendülettel folytatódott az óra, és az egész nap. Bár mély nyomot nem nagyon hagyott az osztálytársaiban, mégis észrevették, hogy valami más. Mintha valami hiányozna bizonyos időközönként. Nincsen, aki pénzt kérjen még a pizzához, aki rágót kunyizzon, aki cigiért keresse fel a másikat, aki leckét másoljon szünetekben, aki felfeküdjön a padra. Mindezek a kis apróságok - amiket értelmetlenségeknek is nevezhetünk - hiányoztak a napból. Cait nagyon jól tudta, hogy nem bírják a többiek, vagy ha bírják is, az csak látszat. Nagyon kevés ember volt, aki igaz barátja volt neki. Mégis összetartottak annak ellenére, hogy bizonyos ellentétek mindig vitáztak, és kisebb-nagyobb szócsatákba keveredtek, mindennek elmondták a másikat. Ehhez képest ha valaki rosszat tett, bajban volt, azonnal a segítségére siettek, megvédték. Szinte a legjobb osztály volt az évfolyamban, Cait mégsem szerette. Legalábbis nem mindenkit.
Dotty sétált fel és alá a folyosón. Nem tudta elképzelni, hogy vajon most megint miért késik ez a lány. Mindig bajban van... vagy elaludt, nem tudom - gondolta magában. De egyet biztosan tudott: fel kell hívnia, és meg kell tudnia, hogy most hol van és mit csinál. Mit kell az osztályfőnöknek mondania stb. Telefonját elővette, kikereste Cait számát és tárcsázta. Jó ideig kicsöngött, majd egy sípszó hallatszott. Nem vette fel. Visszarakta telefonját a zsebébe, és gondolta, hogy ha nem Caitől kérdezi meg, hogy hol van, akkor valamelyik másik közeli barátjától. El is kezdte a keresést.
-Anderwt nem láttátok? - kérdezte a lányoktól Dotty
-Nem, de biztos Charlottel van, mint általában. Ő meg mindig a büfében szokott lenni. Nézd meg ott! - válaszolt a nagyobb termetű lány a három közül. Veronica volt az. Igazából az egész osztályból ő volt a legnagyobb termetű, de a többség igyekezett, hogy jól érezze magát, és alkalmazkodott hozzá. A kisebbség pedig kigúnyolta. De nem is nagyon foglalkozott a gúnyolódásokkal, hiszen tudta, hogy csak a gyerekek viselkednek így.
Dotty irányát a büfé fele vette. Meglátta már messziről Andrew szőke haját.
-Szia And'! Nem tudsz valamit Caitről? Mármint hogy miért nincsen ma, vagy jön-e még?
-Nem, nem beszéltem vele. Nem szól hozzám, megint megsértődött. De nem tudom, hogy most megint miért.
-Hát biztos csináltál valamit. Ok nélkül nem haragszik senkire.
-Tudom, de majd úgyis kibékülünk. Majd szólok azért, ha tudok róla valamit, rendben?
-Oké, köszi - mondta Dotty, majd határozott léptekkel elindult a másik osztály terme felé, de közben becsöngettek, így nem volt alkalma ahhoz, hogy megkérdezze a Rocker Csapatot. Majd máskor; - gondolta - biztosan nem történhetett vele olyan nagy dolog, vagy ha igen, akkor biztosan szólt volna vagy nekem, vagy másnak.

*

Cait nem akarta elhinni amit hallott. Chris azért dobta volna ki? Más lány miatt? Lehetetlen - gondolta. Nem úgy ismeri őt, mintha ilyet tenne bárkivel is. Végül azzal nyugtatta meg magát, hogy a lány biztosan csak azért mondta, hogy felidegesítse, vagy elvegye a kedvét Christől.
-Miért hinnék én neked? Nem is ismerlek, és te sem ismersz engem. Lehet, hogy látásból, hallásból. De személyesen nem.
-Ez igaz. De gondoltam jó lesz, ha tudod, hogy mi az igazság mielőtt mástól tudnád meg. - a lány válasza eléggé határozottnak, és egyben megfélemlítőnek hangzott.
Abban reménykedett, hogy ez csak egy vicc, és körülnézett, hogy hol lehet a kandi-kamera. Rá kellett jönnie, hogy ez a valóság, és a valóságban nincsen semmilyen kamera. Nincs, ami felvenné a szép pillanatokat, és az idő múlásával a pillanat eltűnik, akkor az emléke maradjon meg, amit vissza tudjon nézni. Bár az nem lenne ugyan az. Nézni és átélni bizonyos dolgokat nem ugyan az.
Mindenesetre Cait meg akarta őrizni higgadtságát, amit amúgy is könnyen el tudott veszíteni.
-Egy idegen csaj, aki azt hiszi, hogy ismeri az embereket és azoknak a problémáiból kiindulva határozza meg őket. Tudja, hogy min mehetnek keresztül, hogy mit éreznek. Aztán egyszer csak azt állítja, hogy a volt barátoddal jár, aki iránt még kötődsz. Teljesen h i h e t ő az egész.
-Ha akarod elhiszed, ha nem, akkor nem. De jegyezd meg, én szóltam!
Majd hátat fordított neki a lány, és elsétált.