Irodalom ; tökéletes arra, hogy szép, érzelmekkel teli verseket olvassanak. Ennél már egy pofon és egyszerűbb, jelenesetben egyenlő vele. Mit tudnak tenni? Bár a költők módszeresen kimutatták érzelmeiket, Caitlyn hiába szeretett verseket írni, ő nem mutatta ki a nyilvánosságnak, hogy éppen ki törte össze a szívét, kiért képes várni akár éveket is.
-Rendben, toljátok össze a padokat, csoportban fogtok dolgozni. Először elemezzétek a verseket, majd a csoportokból 1 embernek írnia kell egy verset, amit majd fel kell olvasniuk! - adta a ki a feladatot a tanár.
Remek... depressziós költők fájdalmát kell felkutatni, majd nekünk is kell írni egyet. Csak így tovább tanárnő! - gondolta magában Cait. Bár részben örült is neki,mivel Dotty mögötte ült, és velük kellett összetolniuk a padokat, így tudtak beszélgetni.
A padok összetolása után kiadta a feladatot a tanár, majd egy kisebb zaj csapott fel az osztályteremben. Ilyenkor persze senki sem a feladatot beszélte meg, hanem a hétvégi randit, a délután vásárlást, az egész hetes lustálkodást, a tegnapi izgalmas történteket.
-Dotty, mi van Liammal? Beszéltetek tegnap? - kezdte Cait a faggatást.
-Hát, mi lenne? Most például arról beszéltünk, hogy majd megcsinálja a laptopomat, segít telepíteni, bár, nem hiszem. Majd csak miután megvette az övét.
-Minek vesz magának övet? Ha nagy a gatya, akkor vegyen kisebbet.
-Jajj, de hülye vagy! - majd hangos nevetésbe törtek ki.
-Lányok! Nem azért vagytok csoportban, hogy elnevetgéljetek az órán. Ne szóljak rátok többet, különben helyet cseréltek valaki mással. - emelte fel a hangját a tanár.
-Bocsánat - hangzott a válasz. Nem sokáig tartott a csend, hiszen 5 perc sem kellett, de már mindenki hangoskodott, és lehetett hallani, hogy nem is az anyagrészről beszélgetnek.
Dottyék látták a tanárnő arcán, hogy kezd ideges lenni, így nekiláttak a feladatokhoz. 5-10 perc múlva készen voltak - az ő csapatuk legalábbis - majd megbeszélték, hogy ki írja a verset.
A többség végül Cait mellett döntött, mivel szabadidejében sok verset ír, és néha egy-egy könyvet is elolvas. Remélte, hogy nem neki kell írnia a verset, mert abból biztosan szintén a költőkhöz hasonló depressziós szöveget írna. Hozzá is látott a vers írásához; minél előbb, annál jobb.
5-10 perc sem kellett hozzá, de már meg is volt a vers:
"Apró szívem örökké érted ég,
soha nem feledem, mit mondtál a legelején.
Ígérted, mindent megadsz, minden jót,
de rá kellett jönnöm, hogy hazug minden szó.
Hidd el, mindig próbállak feledni,
de szívem mindig csak téged fog szeretni."
A verset látván, hallván mindenki elámult. A többség szerint Cait verse olt a legszebb, hiába sugárzott belőle a keserédes szerelem íze.
Ahogy a mondás tartja: a művészet sohasem a boldogságból fakad. Caitlyn ezt már tudta jól. Nem azért, mert annyi szomorú dolog történt vele, amiért érdemes így gondolkodnia, hanem próbál realista lenni, és a tényeket észrevenni. Nem akart már álomvilágban élni, ahol minden kívánság teljesül, Minden reggel kap egy doboz epres fagyit kávéval, és sokáig aludhat, akkor megy iskolába amikor kipihente magát; a neki tetsző fiúk észreveszik a feléjük irányuló "jeleket", és megteszik az első lépést, amit a mai világban már kevesen teszik meg.
A vers többszöri elolvasása után gondolt csak bele, hogy ő olyan kis apró dolgokért szomorkodik, amit más nem kaphat meg, nem tapasztalhatja. Hiába tudta ezt is nagyon jól, nem tudta figyelmen kívül hagyni. Nem. Ezt nem lehet. Túl nagy fájdalom a könnyekhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése